:: Inspiráció ::

Kategória bejegyzései - Category Archive


2010. július 11 | By Szigami

Lassan hagyományt teremtünk a nyilvános kötésből átalakult heti kézműves találkozókból. Most szombaton is összejöttünk, immár negyedik alkalommal a lányokkal, mégpedig ismét Katia boltjában. Amellett, hogy iszonyúan jól szórakoztunk, fincsi cafe latte-t és jeges kávékat szürcsöltünk, közben a kezünk is járt. Én személy szerint a hétvégére tervezett ékszerekkel nagyon jól haladtam. Már egyébként is csipke- és drótelvonási tüneteim voltak, mert az utóbbi két hétben a stamping medálkáké volt a főszerep. De most úgy érzem, kezd visszabillenni a mérleg, amit nem is bánok, mert már nagyon hiányzott a csipkézés. (És juhéééj! Két lánykával szaporodtunk!)



Este pedig a drótos dobozkám került előtérbe, és hajtogattam néhány drótalapot a csipkéimhez. Mivel nemrég Kricsár Ancsa picit továbbképezett engem drótügyben, egyre bonyolultabb és kifinomultabb drótalapokat sikerül készítenem :) Ha teljesen elkészülnek, mutatom majd őket is.
Közben pedig megnéztem egy rég áhított filmet is, a “Julie és Juliá”-t, rég vágytam már rá, már csak Meryl Streep miatt is. Nem csalódtam.



Úgy gondoltam, hogy mivel a lányok mami-nyaralóban vannak, így egy kicsit lazíthatok, és a szombati alkotólendületet vasárnap is továbbvéve ékszerkedni fogok, sajnos valami lázas-vírusos nyavalya közbe szólt és ágyba parancsolt. G szerint nem véletlen, mert ha magamtól nem vagyok hajlandó pihenni, akkor a szervezetem úgyis ki fogja magának kényszeríteni… hát, lehet, hogy van benne valami. Aztán délután, mikor egy picit jobban lettem, fogott és elvitt fagyizni. Ezt a csodaságot vettem be gyógyszer helyett, a hatása semmihez sem hasonlítható :D :



Ja, és még annyit: Boldog névnapot pici Lillám :) <3 :*



2010. június 21 | By Szigami

Az egész úgy kezdődött, hogy Ameva a Knit in Public mozgalom keretében megkérdezte, hogy lenne-e merszünk & kedvünk nyilvános helyen kötögetni. Miért ne? Viszont én – bár hever egy-két megkezdett kötésem a szekrényben – úgy döntöttem, hogy inkább az aktuális megrendelésemmel szeretnék most haladni, úgyhogy a hajócskás dobozkámat vittem magammal múlt szombaton a tett színhelyére, ahol végül is 4-en gyűltünk össze és remekül szórakoztunk.
De nem csak én renitenskedtem, Judd sem tudott elszakadni a “kaptafájától”, úgyhogy ő sem kötőtűkkel nevezett, hanem a keresztszemes gyönyörűségét tökéletesítette. Éva egy csodaszép kendőt gyarapított (isteni színe van Őpuhaságának!), Katia pedig édes kis kiscsaj-ruci felsőrészt kötött pillanatok alatt (először azt hittem, csipkés harisnyatartó lesz ;) , de aztán nem hagyta annyiban).
Persze az, hogy négyen voltunk, nem teljesen igaz, mert Menta, az egyes számú Naffejű Mackó felügyelt minket, hogy nehogy nagyon eltérjünk a tárgytól :)

Mi négyen

Tájkép csata közben

A bizonyítékok egy kupacban – és Naffejű Menta

Ééés mire megírtam ezt a bejegyzést, Éva már meg is hirdette a következő tali időpontját. Ha szombathelyi, vasi vagy, vagy bárhol élsz, de szívesen utazol ;) , szívesen látunk 2010.06.26-án, szombaton 16 órakor a Savaria Plaza-beli Gyöngypiramisban !



2010. május 5 | By Szigami

Read in English»

*** INSPIRÁCIÓ ***

Nagyon tetszenek az ilyen típusú “stamped” ezüst ékszerek. Carolyn Tuttle (CTJewelry Designs) pedig különösen nagy kedvencem. Azok a formák, azok a gyöngyök…
Nézzétek csak:





2010. április 27 | By Szigami

Read in English»

Egyáltalán nem titok, hogy szívemen viselem a magyar kézművesek, iparművészek sorsát, és szeretném, ha észrevennénk, és megtanulnánk értékelni, milyen nagyszerű és csodálatos dolgok kerülnek ki a magyar alkotók kezei közül. És mivel anyák napjáig már csak néhányat kell aludni, úgy gondoltam, összeállítok egy kis csokorra való ajándékötletet ezekből a kincsekből (kedvenceim a teljesség igénye nélkül):

Beadapple

Hera

Zazie

Kdatta

Kricsár

Vezsuzsi

Hoyacarnosa

Boriboszi

Bosziagi



2010. április 23 | By Szigami

Read in English»

Itt ülök már egy ideje, mert a Hand Made Europe-hoz való csatlakozás indokán szerettem volna egy rövid, tömör, de azért velős bemutatkozást készíteni.
Amiből a többi csapattag megtudhatja többek között azt, hogy honnan jön nálam ez a kifogyhatatlan alkotás-mánia, vagy például azt, hogy ezt biztosan az anyukámtól örököltem. Ő is ilyen nyughatatlan mindig alkotó kézműves volt, amióta az eszem tudom, és amire csak lehetett, meg is tanított (most egy picit fordult a kocka, ugyanis ő fog tőlem hajócskás leckéket venni, már meg is vettem neki a hajócskáit)…
…Aztán olyan hosszúra sikeredett a bemutatkozás, hogy így már sokkal inkább a Rólam/About Me oldalra kívánkozik. Hm, hosszabbat könnyebb írni, mint rövidebbet?!

Tehát, ha érdekel az én utam, itt elolvashatod.

Ha van kedved, oszd meg Te is a történeted a blogodban, és jelezd a kommentek között!



2010. április 20 | By Szigami

Read in english»

Talán nem meglepő, ha azt mondom, imádom a hajócsipke technikát, mégis azt kell mondjam, hogy az ékszerekhez  inspirációt leginkább más ékszer-technikákból merítek. Leginkább a gyöngyös-drótos ékszerek mozgatják meg a fantáziámat, és indítják el bennem egy-egy új csipkeékszer megszületésének folyamatát.

A napokban bukkantam rá Huan Pham blogjára és művészi ékszerkölteményeire..

Azt hiszem, az alábbi ékszerek és társaik mindenképpen a feledhetetlen kategóriába tartoznak nálam:



2010. március 23 | By Szigami

Read in english»

Az emberi fantázia tényleg határtalan!
Nézzétek meg ezt az édes hímzett mesét, ilyet még életemben nem láttam!

Maggie and Mildred from Holly Klein on Vimeo.



2010. március 14 | By Szigami

Read in English»

Egy ideje már kóstolgatom az Etsy-t, mind vásárlás, mind eladás oldalról. Közben persze rengeteget kalandozom az ékszeresek között. Néhány eladó gyönyörűségei nagyon inspirárólag hatnak rám, néhány a sok közül:

KinorDavids TenderlyKinorDavid’s Tenderly
TulaBoutique

TulaBoutique's Square Pendant

Pippi Jewelry

Pippi Jewelry's Seahorse Pendant