Küldetés

Az alkotás számomra létszükséglet. Megnyugtat, kikapcsol, ellazít, visszaadja a lelki egyensúlyom. Valami történik velem ilyenkor, ott legbelül. Amikor alkotok, akkor érzem igazán, hogy Én Vagyok. De ez az éremnek csak az egyik oldala. A kép akkor lesz teljes, ha a kezem munkájával másoknak is fényt és örömet hozok az életébe. Ez a küldetésem.

Bio

Szigeti Annamária vagyok. Alkotok. Mindig.

Kezdetben volt a kötés. Gyerekkoromban Anya kötött nekünk rengeteg csodát, vékony-, vastag, és csipkepulcsikat, ruhát, sapkát, sálat. Úgyhogy kötni én is igen hamar megtanultam. Ahogy az alapokat elsajátítottam, emlékszem, először egy kék mellényt kötöttem (azt hiszem, felvenni végül is sosem lehetett, de az első kötéseknek nem is ez a céljuk, igaz?), majd a hetedikes farsangi bulira már a saját kötésű bézs pulcsimban mentem. Ez a dolog végül is ennyiben maradt, mert ezután a rajzolós korszakom következett, amely gyakorlatnak a tervezések során igen sok hasznát veszem. Sőt, egy kis gyöngyözés, drótozás, csomózás is előfordult.

Amikor Kingámat vártam, a rám szakadó szabadidő és egy, a könyvesboltban meglátott Szép kézimunkák című könyv fellobbantotta bennem újra a kézimunkák iránti szenvedélyt. Először kötni kezdtem, majd kipróbáltam a foltvarrást, amely már nagyon régóta izgatta a fantáziámat. Ebből a könyvből tanultam meg az alapokat.

Aztán jött a gobelin, amiből nagyon rövid idő alatt keresztszemes hímzés lett. Ennek a hobbinak az alkotás örömén kívül mást is köszönhetek: azt az inspiráló internetes közösséget, ami a mai napra már elválaszthatatlan részemmé vált. Ez előbb fórumokon, majd blogokon nyilvánult meg. Sőt, blogolni is egy kedves internetes barátném, Amotae hatására kezdtem el. Megismertem sok-sok kedves alkotótársamat, akik közül néhányukkal még most is tartom a kapcsolatot.

Ezután sokáig ez a két dolog, a foltvarrás és a keresztszemezés jelentette számomra a mindennapi betevő alkotásadagot.
Aztán egyszer, amikor Kinga lányomra a balett vizsgaelőadáson a Virágtündér szerepét osztották, nagyot fordult a kocka.
Én szerettem volna elkészíteni a fellépőruháját, amire sok-sok színes, apró virágot terveztünk. Belevetettem magam a keresésbe, megszállottan kerestem a textilvirágokat: találtam selyem- és organzaszalagból, textilből, papírból készült virágokat (a ruhával kapcsolatban az organza virágok lettek a befutók) .
És akkor szembejöttek velem a horgolt virágok! Azonnal beléjük szerettem! Szenvedélyesen elkezdtem gyűjteni a mintájukat, és ahogy gyűjtögettem, rájöttem, hogy milyen édes ékszereket lehetne készíteni horgolással. És akkor bevillant: ékszer!

Világossá vált számomra, hogy olyat szeretek alkotni, ami viselhető, hordható, és nem csak a négy fal dísze (mint ahogyan jellemzően a foltvarrással és a keresztszemessel készült, általam továbbra is nagyra becsült alkotások). Mindamellett nem igényel túl nagy apparátust (lásd szabóasztal, varrógép – amit ugye a panelban este, amikor éppen alkotni lehetne, már nem igazán ildomos használni…), a kellékek elférnek egy kis dobozkában, amit aztán mindenhová magammal vihetek.

Aztán ezután már csak egy lépés volt, hogy rátaláljak az igazira, a hajócsipke technikára. Amikor megláttam, hogy Elizabeth és Marilee milyen csodákat alkot ezzel a módszerrel, mint egy villámcsapás, úgy állt belém a felismerés, hogy IGEN, EZ AZ!

Aztán a drótok és a csipkék ötvözésével egy csodálatos mesevilág nyílt meg előttem. Azóta a kacskaringók és más kedves motívumok bűvkörében élek. Nem tudok és nem is akarok szabadulni ebből az édes rabságból.

A többit már Ti is tudjátok, csak körül kell itt nézni

…G-nek pedig ezúton is szívből köszönöm, hogy a fentieket már oly rég óta elviseli, és támogat az utamon…